Tisztelt Honlaplátogatók!
Páka, a Válicka partján, erdős lankák között gyönyörű környezetben terül el. A XVIII. század közepétől indult meg az iskolai képzés, amely 1747-től folyamatos mind a mai napig. 1980-ban adták át a jelenlegi modern nyolc tantermes épületet, amely megteremtette a minőségi munka lehetőségét. 2000. március 15.-én bensőséges, szép ünnep keretében vette fel iskolánk Páka szülöttének, Öveges József professzornak a nevét. Jelenleg Páka székhelyintézménnyel és a Novai telephellyel működünk, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ égisze alatt.
Hitvallásunk:
„Olyan iskolára van szükség, amelyben minden gyermek a maga módján elégítheti ki kíváncsiságát, fejlesztheti képességeit és tehetségét, követheti érdeklődését, és ahol az őt körülvevő felnőttek és idősebb gyerekek segítségével nyer bepillantást az élet gazdagságába és a variációk sokféleségébe. Röviden: az iskolának az intellektuális, művészeti, alkotó- és sporttevékenységek tárházának kell lennie, amelyből minden gyerek akkor merít, amikor akar.”/John Holt/
Minden feltétel adott a modern, kompetencia alapú oktatásra: korszerű számítógépes oktatóprogramok, interaktív táblák, internet-elérhetőség minden osztályban. Az egyik legfontosabb feladatunk az esélyegyenlőség biztosítása az intézményben lévő gyermekeknek.
Iskolánk által nyújtott lehetőségek: második idegen nyelvként angol nyelv tanulása órarendi keretben, úszásoktatás, gyógytestnevelés foglakozás az arra rászorulóknak, sajátos nevelési igényű tanulóink fejlesztése, együtt nevelése.
A szabadidő hasznos eltöltésére: matematika-, rajz-, elsősegélyszakkör, énekkar, foci- és röplabdaedzések, aerobik, iskolai és osztálykirándulások, egészségnap, Föld-napi, gyermeknapi programok, tanév közben vetélkedők, túrák, osztályprogramok, színház- és múzeum- kiállításlátogatások, stb. szervezése.
Tanulóinkkal rendszeresen különböző versenyeken veszünk részt – Zrínyi matematika, német, nyelvtan, fizika; mesetalálkozó, sportversenyek.
Saját szervezésű versenyeink nagy érdeklődésre tartanak számot területi illetve megyei szinten:
- Öveges-heti rajzverseny
- SNI és BTMN tanulók megyei szépíró versenye, illetve rajzversenye
- Nyelvtan-helyesírási verseny 3-4.osztályosoknak
Az iskola életét számos program, rendezvény teszi változatossá. A diákélet programjait a diákönkormányzat szervezi (papírgyűjtés, Mikulás-délután, farsangi karnevál, versenyek, túrák, társadalmi munkák, udvartakarítás, stb.). Szeretnénk, ha tanulóink sajátjuknak éreznék az iskolát.
Az intézményben folyó munkában segítséget nyújt számunkra a Szülői Szervezet, az Öveges a Gyermekekért Alapítvány – osztályok támogatása, tanulmányi versenyek finanszírozása, eszközök, játékok vásárlása, színházlátogatás anyagi forrásának megteremtése.
Bízom benne, hogy tanulóink jól érzik magukat az iskolában, fontosnak tartják értékeinek, hagyományainak megőrzését, ápolását! Felnőttként pedig majd büszkén mesélik gyermekeiknek, hogy milyen jó is volt ebben az iskolában diáknak lenni!
Soósné Bertalan Irén
intézményvezető